KATA (kisadózó) vállalkozói kisokos
A 2021. éves kisadózókat érintő változásokról, és az SZJA szerint adózó egyéni vállalkozókról készített érthető és példákkal tarkított összegzést vendégbejegyzésében Buzás Anikó, könyvelő, bér- és TB ügyintéző, a katások vállalkozási ügyintézője.
A 2021-es KATA változásoknak köszönhetően mindenki átértékelte, átszámolta a bevételét. Megismerkedtünk a kapcsolt vállalkozás* fogalmával, és akinek több katás jogviszonya volt annak döntenie kellett. Azzal, hogy nem csak magát a katás vállalkozást „bünteti” a jogalkotó sokan estek el megrendelésektől. Ugyanis írásban tudatni kell minden ügyféllel (aki nem magánszemély), hogy KATA adózású egyéni vállalkozók vagyunk. Ilyenkor előfordulhat, hogy törvényesen bontja fel a szerződésünket az ügyfél még akkor is, ha meg sem közelítjük a neki számlázott összeggel a 3 milliós határt.
Ha 2021-ben továbbra is a KATA mellett döntesz:
- már az első kiszámlázott forint után 40% plusz adót kell fizetnie a számlát befogadónak (tehát NEM neked) ha kapcsolt vállalkozásról van szó
- szintén ez vonatkozik a külföldi kapcsolt partnerre is, de a 40%-ot csak a bevétel 71,42%-a után kell megfizetnie a számla kiállítójának (tehát NEKED)
- ha nem kapcsolt vállalkozásról van szó, de 3 millió forint felett számlázol egy adóévben ugyanannak a partnernek, akkor a 3 millió feletti összegnek belföldi partner esetén a 40%-át fizeti a befogadó (tehát NEM te), külföldi partner esetén a 3 millió feletti bevétel 71,42%-ának a 40%-át fizeti a számla kiállító (tehát TE)
Mikor és hogyan kell fizetni ezeket az összegeket?
Úgy tudjuk, hogy a többi (pl járulék, ÁFA stb) bevalláshoz hasonlóan adott hónap 12.-éig kell majd bevallást készíteni és befizetni az adót.
Például, ha egy belföldi cégnek havi 500.000 forintot számlázol, akkor júliusban ez már 3.500.000 forint lesz. Ezt nekik kell augusztus 12-ig bevallani és megfizetni a 40% adót (az 500.000 forint után), és innentől kezdve minden egyes kiállított számla után meg kell fizetniük a 40%-ot.
Természetesen ha egy külföldi vállalkozásnak számlázod ugyanezt, akkor neked kell megfizetned az 500.000 forint 71,42%-a után a 40% adót augusztus 12-ig. És onnantól minden hónapban újra és újra és újra. Persze ha állítasz még ki számlát neki utána.
Ha „sima” egyéni vállalkozó leszel kisadózó helyett:
Ekkor SZJA szerint adózó egyéni vállalkozóvá vállsz. Ő az, aki költséget számolhat el (500 km átalány, telefon, internet költség egy része, nyomtató papír stb) a bevételéből.
A grantált bérminumimnál (ennek összege 2020-ban 210.600, 2021-re még nem sikerült dönteni az emelésről) többet akkor érdemes kivenni (vállalkozói kivét = vállalkozó fizetése), ha mondjuk a családi adó és járulékkedvezményt egyedül vennéd igénybe 3 gyerek után, vagy 4+ gyerekes anya és nem kell SZJA-t fizetned. Mert, hogy ez is egy nagy különbség a kata adózáshoz képest, lehet belőle SZJA kedvezményt érvényesíteni (ilyen még az első házasok kedvezménye, vagy a személyi kedvezmény, ha olyan betegséged van.)
Ebben a verzióban meg kell fizetned a garantálát bérminimum után havonta:
- 15% SZJA
- 18,5% TBJ (ez 2020. június óta van, egybe lett vonva 4 járulék, az összege nem változott egyébként)
- 600 forint 112,5%-a után 15,5% szociális hozzájárulási adót
Ezen felül marad még nyereséged (ha nem marad akkor valószínűleg jobb neked katásként, de számolj utána) ami után megfizeted a
- 9% nyereségadót.
Ami ezek után marad, abból még tovább adózol az éves bevalláskor (ezt hívják osztalékadónak)
- 15% SZJA
- 15,5% szochó
Ezen felül számolnod kell még iparűzési adóval, aminek, ha 2,5 milliónál több az alapja akkor nem évi 50.000 forint lesz, hanem több.
Tehát fogd a 2020-as bevételed, kalkulálj egy kb kiadással akár, számold ki ezeket az adókat, majd nézd meg, hogy a tizenketted része kevesebb vagy több, mint 50.000 forint és már talán könnyebb dönteni.
A jó hír az a kisadózóknak, hogy továbbra is nagyon kedvezményes adózási forma marad ez azoknak, akik főként vagy kizárólag magánszemélyeknek számláznak, nem kapcsolt vállalkozásnak állítják ki a számlát és nem számláznak egy partnernek 3 millió felett az adóévben sem belföldön, sem külföldön.
*kapcsolt vállalkozás: közeli hozzátartozóink cégei, vállalkozásai, illetve ha mindkét vállalkozáshoz „van közöd”
*
Buzás Anikó, katások vállalkozási ügyintézője
könyvelő, bér- és társadalom biztosítási ügyintéző, vállalkozási ügyintéző
“Nem csupán könyvelem az egyéni vállalkozókat, hanem szívesen tanítom és segítem is őket, hogy ne érezzék magukat annyira elveszettnek. Azoknak, akik magabiztosan merik vállalni a könyvelési feladatokat, de a bevallás elkészítése, esetleg táppénz vagy családtámogatás igénylése miatt keresnek meg, ők is 100%-ban számíthatnak rám.”
www.acegugyintezoje.hu
E-mail: info(kukac)acegugyintezoje.hu